Elterjedés, élõhely: Kecsege (Acipenser ruthenus) Európa nagyobb folyóiban elterjedt. Németországban telepített állományai élnek. Magyarországon természetes szaporulata jelentõs. Kedveli a sebesebb folyású homokos szakaszokat, az agyagos márgás vízrészeket. Fenéklakó hal. Magyarországon a 80-as években a nagymértékû vízszennyezések miatt állománya kissé megcsappant, így mesterséges kihelyezéssel próbáltak állománynövelést elérni, a 90-es évek derekán állománya növekedni kezdett. Hazánk legjobb kecsegés vizei, a Tisza, Dráva, Körösök, az utóbbi években a Dunában is megjelent.

Testfelépítés: Jellegzetes külsejû hal. Teste megnyúl hengeres. Orra hosszú, csontos, kissé felfelé hajló. Szája, amely az orr kezdeténél helyezkedik el, csõrszerûen elõreugró, a szája elõtt négy bajússzál található. Teste pikkely nélküli, hosszirányban öt vértsor fedi, egyik a hátélen, a többi kétoldalt helyezkedik el. Bõre nyálkás érdes tapintású, az óvatlan horgász kezét gyakran felsérti. Háta sötétbarna, egyes helyeken egészen olajzöld árnyalatú is lehet, oldalai világosak, hasa piszkosfehér. Úszói szürkés színûek, a mell és a farok alatti úszók vörhenyesek, farokúszója részaránytalanul osztott, tehát a felsõ íve jóval hosszabb az alsónál.

Szaporodás: Május-június hónapokban ívik, mély köves folyómedrekben.

Táplálkozás: Mivel a kecsege fenéklakó hal, szája alsó állású, így táplálékát a fenékrõl szerzi. Megfigyelések alapján sokszor a farkával söpri a szájába a táplálékot, amit elõzõleg a csontos orrával kitúrt az aljzatból. Étlapján megtalálható minden fenéklakó szervezet, csigák kisebb kagylók, rovarlárvák, fõ táplálékát azonban az agyagos aljzatban megtalálható tiszavirág lárvája jelenti, amit lárva és imágó (repülõ rovar) formájában egyaránt fogyaszt