Elterjedés, élõhely: Süllõ (Stizostedion lucioperca) Kõsüllõ (Stizostedion volgense) A süllõ Európában honos, megtalálható Nagy Britanniától egészen Oroszország közepéig. Magyarországon nagyobb folyóinkban, tavainkban található meg, Tisza, Duna, Körösök, Dráva, tavaink közül a Balaton és a Velencei tó híres süllõállományáról. Szolnok megyében a Tiszában, a Szajoli holtágban és az Alcsiszigeti Holt Tiszában élnek példányai. Kedveli az oxigéndús kemény aljzatú vizeket, állandóan búvóhelyet keres magának, ahol nincs ott a meder egyenetlenségeiben keres fedezéket. Állóvizeken bedõlt fák mellett, nádasokban kell keresni az iszapos részeket kerüli, folyóvizekben partbiztosító kõrézsûk, kõgátak, sarkantyúk, ruganyok, valamint duzzasztómûvek alvizén található meg nagyobb számban.

Testfelépítése: Teste nyúlánk, oldalról alig lapított, feje hosszúkás, szeme nagy. Szája mélyen hasított és csúcsba nyíló, szájában számos apró fog van, ezek közül kiemelkedik két pár hosszabb ebfoga, lényegében ez különbözteti meg leginkább kisebb testû rokonától a kõsüllõtõl. Színe a hátán zöldesszürke, oldalt ezüstszürkés, hasa fehér. Testét apró erõsen bõrbenõtt pikkelyek borítják. Oldalait 6-8 halvány testre merõleges oldalfolt tarkítja. Hátúszója két részbõl áll, az elsõnek kemények hegyesek a sugarai, a második lágysugarú úszó.

Szaporodás, egyedfejlõdés: Ívása március-április hónapokban történik, ikráit a fák vízbenyúló gyökérzetére rakja, amelyet a hím kikelésig õriz. Ahol a természetes ívás nem mindig sikeres, az ívóterület hiánya miatt, ott süllõbokrokat helyeznek ki (borókabokor), hogy megfelelõ ívóhelyet biztosítsanak a süllõk számára. A Balatonon elõnevel ivadékokat is kihelyeznek, így fenntartva a híres állományt. Sokszor elõfordul, hogy ívása kedvezõtlen víz és hõmérsékleti viszonyok miatt elhúzódik, ami jelentõs kárt tehet a leendõ állományban, hiszen az akkor már leívott keszegek ivadékai "kinõnek" a süllõ szájából.

Táplálkozás: Az ikrából kikelõ lárva elõször apró planktonikus állatokkal (Rotatoria, Daphnia Magna, Diatomus), késõbb áttér a nagyobb állatkák, férgek fogyasztására, csak néháhy cm-es nagyság elérésekor tér át a ragadozó életmódra, de felnõtt korában is elõfordul gyakran, hogy csigáka, kagylókat is fogyaszt nem csak halakat. A halak közül kedveli a nyújtott testû ezüstös csillogás fajokat, szûk garatnyílásán ezek csúsznak le leginkább. A sügérféléket sem veti meg, nem okoz gondot neki a tüskés hátúszó.